Az olasz konyha azért nagyon változatos, mert minden régiónak megvan a maga specialitása.
Ez a tésztaétel Olaszország egyik településéről, Amatricéből (Lazio régiójához tartozik, itt található Róma is) származik.
Amatricén belül is változik a recept, mert van aki szerint spagetti tésztával lehet csak enni, mások szerint pedig csak bucatini tésztával (magyarul makaróni, ami olyan, mint a spagetti, csak "lyukas" a közepe).
Szerintem többen vannak, akik a bucatini tésztát tartják az eredetinek, szóval most azzal készítettem, de bátran próbáljátok ki akármelyikkel!
Sajnos, lassan 4 éve, 2016 nyarán volt egy nagyobb földrengés Amatricén, majdnem 300 halálos áldozattal. Egy olasz gasztrobloggernek az a fantasztikus ötlete támadt, hogy szolidaritásból az olasz éttermek készítsék el ezt a tésztát az éttermükben, és az ebből befolyó összegből utaljanak 2 eurót fogásonként az Olasz Vöröskeresztnek. Ehhez a kezdeményezéshez rengeteg olasz étterem csatlakozott, nagyon sokat beszéltek róla, én pedig akkor készítettem el először ezt a fogást. Azóta is kb. egy hónapban egyszer elkészítem, mert nagyon szeretjük, és nagyon egyszerű, annyi idő alatt készül el, ameddig a tészta fő.
Íme a recept:
Hozzávalók:
- 350 gramm spagetti/bucatini (makaróni) tészta
- 400 gramm hámozott paradicsom konzerv
- 150 gramm tokaszalonna
- 100 gramm reszelt pecorino romano sajt + tálaláshoz
- 1 darab csípős paprika
- 80 gramm fehérbor
- ízlés szerint só
- 2 evőkanál olívaolaj
Leírás:
- Feltesszük a vizet forrni a tésztának, sózzuk.
- Felvágjuk a tokaszalonnát kb. fél centis darabokra. Egy serpenyőbe teszünk 2 kanál olívaolajat, beletesszük a csípős paprikát, és a szalonnát. Kb 8-10 percig süssük időnként kevergetve alacsony-közepes lángon, amíg ropogós nem lesz.
- Elpárologtatjuk rajta a fehérbort a legnagyobb lángon, majd kivesszük a serpenyőből a tokaszalonnákat és a csípős paprikát egy szűrőkanál segítségével.
- Ugyanebbe a serpenyőbe öntjük a hámozott paradicsomot, vagy paradicsompürét.
- Ha már felforrt a tészta vize, feltesszük a tésztát főni.
- Kb. további 10 percet főzzük a paradicsomos szószt. Kivesszük a csípős paprikát, sózzuk meg, ha szükséges (nem kell nagyon megsózni, mert a szalonna is, és a pecorino sajt is általában nagyon sósak, és majd teszünk a szószba a tészta főzővizéből is).
- Félreteszünk egy pohárnyit a tészta főzővizéből. A tésztát 2 perccel azelőtt szűrjük le, mielőtt megfőne al dente állagúra. (ha 10 percet ír a leírás, akkor 8 percnél szűrjük le).
- Keverjük a tésztát a paradicsomos szószhoz, adjunk hozzá egy merőkanállal a tészta főzővizéből, párszor megkeverve főzzük még 2 percig, vagy ameddig nem lesz al dente a tészta állaga. Közben hozzáadjuk a reszelt pecorino sajtot, és legvégül a sült tokaszalonnát is.
Buon appetito!
Ha tetszett a recept, kövess Instagramon is!
Ha tetszett a recept, kövess Instagramon is!